Mindenkinek vannak vidám, néha eléggé rosszcsont pillanatai gyermekkorából, melyeket felnőve hallani szüleink szájából minimum mosolyra késztetnek minket. Néhány, anyukám által elmesélt, könnykicsordulós nevetéssel tarrkított pillanatot szeretnék megosztani korai gyermekkoromból:
- Mindig is segíteni szerettem volna anyának (legalábbis piciként) a házimunkában. Ez onnan is kiderült, hogy rendszeresen ott tébláboltam körülötte, mikor a mosógépbe, illetve a centrifugába rakta be a ruhákat (akkor még nem volt ám automata, mosós-centrifugás gép mint most!), és tenni akarásomat kifejezve, a koszos ruhák egy részét szépen belegyömöszöltem a wc-csészébe, rácsuktam a fedőt, lehúztam, majd rá is ültem, mint aki jól végezte dolgát, anyum teljes megrökönyödésére. Majd miközben megpróbálta a teljesen eldugult klozetből kiszedni a ruhákat, elegánsan kiborítottam az ázó szaros koszos pelenkákat a lavórból, amely szépen végigfolyt a fél lakáson...
- Van egy másfél évvel fiatalabb húgom, akit (még most is!) nagyon szeretek, és mindent szerettem vele megosztani (na ezt ma már nem annyira :P). Egyik Mikulás-nap előtt kilestem, hova dugják anyáék a mikulás csokikat (ilyen szép, 40 cm magas helyes csokifigurák voltak), majd türelmesen vártam a pillanatot, mikor elmentek a városba valamiért.
- Fogtam a hugicát, leültettem a rácsos-ágyba, kicsomagoltam a csokiját, majd a két lába közé tettem, aki átölelte a kezecskéivel, és úgy próbálta enni a csokit, persze inkább még csak nyalogatta; én pedig az ágya mellett ülve a földön haraptam-rágtam-nyeltem a legnagyobb lelki nyugalommal a saját csokimat. Anyum elmondása szerint mikor hazaértek, megdöbbenve látták, ahogy a földön ülve tömöm befele a csokit átszellemült arccal, nyakig csokisan, majd mégjobban megrökönyödve vették észre a hugit, aki térdig csokisan nyammogta a csokiját, összepancsolva mindent körülötte.
- Hasonló történet esett meg a cipőboxszal, mellyel - indiánosat játszva - teljesen feketére bepacsmagoltam szintén a hugit, majd utánna félig magamat is, mire rájöttek anyáék...
- Végül pedig: volt egy nagy brokát-függöny a nappalinkban, amellyet elhúztak, hogyha tárgyaltak valakivel anyáék, elválasztva a szobát a lakás többi részétől. Engem pedig csak a kíváncsiság hajtott, mikor körömollóval egy háromszög alakú rést vágtam a függönyön szemmagasságba, hogy figyelni tudjam a történteket....
